Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Vikor Dániel
2017. március 13.

Ha megkontrázzák a Jacoby-transzferünket

Gyakran megtörténik, hogy a Jacoby-transzferünket megkontrázzák. A legtöbb játékos úgy kezeli ezt a helyzetet, hogy nem vesz tudomást a kontráról, vagy a transzferált szín bemondása legalább hármas támogatást ígér. Jobb pároknak azonban célszerű ennél jobban kidolgozni ezt a szituációt, én egy egyszerűen megjegyezhető saját megoldást szeretnék most bemutatni.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2017. március 10.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 5. játékhét

Történt egy-két meglepetés a legjobb 32 közötti csatározásokban, ráadásul ezek nem is feltétlen ahhoz kötődtek, hogy melyik csapat nyert, hanem ahogy az eredmények alakultak. A főtábla lefeleződött, a minorok is elkezdték a küzdelmet.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2017. március 3.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 4. játékhét

A három selejtezős héten kialakult a Magyar Kupa-főtábla 32-es mezőnye, illetve tudjuk már, hogy kik játszanak a minor kupákért. Cikksorozatunk szerzőpárosa áttekinti a legfrissebb eseményeket, végigvesz egy-egy partit hétfőről és keddről, aztán persze igyekszik eltalálni, hogy milyen eredmények születnek majd a 4. játékhéten.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2017. február 26.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 3. játékhét

A selejtező utolsó fordulója következik. Több csoportban is meglepő állással fordulnak a csapatok a finisre, vajon kiknek sikerül az első négyben végezni?
Szilágyi László
2017. február 21.

A törpék és a hamis impasszvédő beszorítás – Villánykövesd

Negreanuval versenyen először 2016-ban Villánykövesden játszottam. Autóval utaztunk Budapestről. Először Budaörs tájékán kérdezte meg, hogy ott lesznek-e a törpék, mondtam, hogy nem tudom. Innentől kezdve úgy 35-40 kilométerenként újra és újra előkerült a téma, végül mikor már feltűntek Villánykövesd hívogató fehér pincéi, könnyelmű ígéretet tettem:
– Tudod mit? Ha jól játszol, biztos ott lesznek!
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2017. február 16.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 2. játékhét

Jó néhány meccsen meglepetés született a Magyar Kupa első játékhetén, szerzőink igyekeznek megtippelni, hogy a folytatásban mikor borul a papírforma. Jóslás mellett átvesszük az első két nap történéseit, és egy-egy drága parti is terítékre kerül.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2017. február 13.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 1. játékhét

54 csapat részvételével hétfőn indul a Magyar Kupa. A nyolc csoportban 16 leosztásos körmérkőzések után az első négy-négy csapat jut a főágra, a többiek az alsóbb kupákban folytathatják. Állandó szerzőpárosunk sorozata első részében bemutatja a csapatokat és a csoportok várható végkimenetelét, a folytatásban pedig majd helyzetértékeléssel és partielemzéssel is szolgálnak.
Kovács Gergely
2017. február 6.

Félévszázad bridzs, kétszázezer pont – hosszú beszélgetés Szilágyi Lászlóval

Több mint negyven évvel az első írásban megjelent interjúja után most nekünk adta a másodikat, már csak ezért is volt miről beszélgetni. Az apropó az volt, hogy a dunaújvárosi versenyen aratott győzelmével elsőként lépte át az örökmesterpont-listán a kétszázezres határt. A sikerek mellett szóba kerülnek a kudarcok – bevallottan sok volt belőlük –, jó pár bridzsszakmai kérdés, megtudjuk, miért nem játszott a budapesti Eb-n a lengyelek elleni kulcsmeccsen, és az is kiderül, miként lett belőle egy görög újságcikkben Szilágyi József néven felvevő egy olyan helyen, ahol sosem járt, egy olyan partiban, amit sosem játszott, de ami mégis az övé. Mi persze mindnyájan tudjuk a nevét: Szilágyi László.
Szilágyi László
2017. február 4.

Törpék(?) a Mecsek Kupán

Hogyan kell kezelni azt az aduszínt, hogy AKB82 és szemben Q943? Picit komolytalan kérdésnek tűnik, mindenesetre valószínűleg nem az impassz jut az ember eszébe róla. Az élet persze néha furcsa dolgokat produkál.
Szentandrási Gergely
2017. január 18.

Mi kell a 75-höz? – MP II. osztály 5. forduló

Fontos élmény és hosszú időre inspirál, amikor valami nagyon jól sül el. A bridzsben, párosversenyen a 75 nekem (most nem tekintem a mezőny, verseny erősségét, hosszát stb.) a picit több, mint 10 éves pályafutásom csúcsa. Mi kellett hozzá?